5 kedvenc babakönyv

5 kedvenc babakönyv

2016. okt 26.

Jobbak, mint bármilyen játék! :) 

8dd_7016_1.JPG

Nagyon fontosnak tartom, hogy Dávid szeresse a könyveket, ezért egészen kis korától próbáltam rávenni a lapozgatásra. Próbáltam, ugyanis eleinte úgy éreztem, zárt kapukat döngetek. Ránézett egy pillanatra a könyvre a kezemben, aztán már mászott is tovább. Néhány hónappal ezelőtt viszont szinte egyik napról a másikra valami megváltozott. Már ő kezdte el odahozni nekem a kedvenc könyveit, azóta pedig naponta többször is megnézegetjük őket.  

8dd_7023.JPG

A babakönyveket nagy képek és kevés, mondókaszerű szövegek jellemzik. A lapok kemények, hogy ne lehessen elszakítani őket, ugyanakkor tele vannak aktivizáló részletekkel, például a kis állatok bundája puha, szőrös hatást kelt megérintve, vagy kinyitható a ház ablaka, mozgatható a hinta. Nem kell ragaszkodni a leírt szöveghez, bátran térjünk el tőle és találjunk ki saját mesét, vagy játszunk például számolgatósat. 

Íme a mi kedvenceink!

Hohó! Kié ez a popó?

Talán ez volt Dávid egyik első könyve. Bár a borító szerint 2 éves kor fölött ajánlják, nekem az a tapasztalatom, hogy ezeknek sosem kell hinni. A könyvben az egyik oldalon egy állat látható hátulról, a másikon pedig egy kis mondóka róla. Az a feladat, hogy kitalálja vajon melyik állat látható a képen, majd felnyitva a képet kiderül, hogy jól válaszolt-e. Természetesen Dávid még nem válaszol erre, úgyhogy inkább csak nézegetjük :)

8dd_7024.JPG

Kismackó az állatfarmon

Kismackó az abszolút kedvenc. A néhány oldalas könyvben a mackó egy állatfarmra megy segíteni és közben sok állattal megismerkedik. Minden oldalon van valami mozgatható dolog, például malacok tűnnek fel, kacsa úszik a tóban vagy kakas jelenik meg a háztetőn. Nagyon kedves könyv bájos rajzokkal és sok matatni valóval. 

8dd_7025.JPG

Tili-toli állatkölykök 

Ez a könyv kakukktojás olyan szempontból, hogy ebben nem rajzolt figurák, hanem valódi állatok fotói láthatóak. Amikor megvettem, nem hittem, hogy ekkora sikere lesz, de a malacot például annyira megszerette Dávid, hogy minden alkalommal ad neki egy puszit :)

8dd_7027.JPG

Nyuszi álmos

Ez csak egy a Tölgyerdő meséi sorozatból, valójában bármelyik másikat is ide tehettem volna. A rajzok olyanok, mintha gyerekkorom egyik rajzfilme vándorolt volna át a lapokra. Ebben egy hosszabb történet bontakozik ki (jelen esetben az, hogy a nyuszi nagyon álmos, de mindig megzavarja valaki), a megfogalmazás nagyon dallamos és a gyerekek azáltal is a mese részesei lesznek, hogy kinyitogatják a kis ajtókat és bekukkantanak mögé. Természetesen ezekben a mesékben minden állat jó barátja a másiknak, ami külön jó pont. 

8dd_7028.JPG

Állatok a szavannán

A nagyméretű képeskönyv különlegessége, hogy oldalról oldalra ki lehet hajtogatni és leporellóként leteríthető a földre. Így igazán testközelből nézegetheti, ismerkedhet a figurákkal. Mi minden nap kihajtogatjuk és beülünk a közepébe, majd így számolgatjuk az állatokat, keressük meg az összes madarat és hasonlók. 

8dd_7029.JPG

És nálatok mik a kedvenc könyvek?