Viszlát püréfoltok a falon

Viszlát püréfoltok a falon

2016. sze 21.

Azzal párhuzamosan, hogy Dávid elkezdett önállóan enni, inni és járni, egyre szaporodnak a nyomai a falakon is. Jövőre időszerű lesz egy nagy festés!

newsroom-dulux_kids_15_0615_v2.jpg

A Dulux most egy olyan beltéri falfestékkel rukkolt elő, ami megkönnyíti a falak tisztán tartását és egy nedves ronggyal könnyedén letörölhető a folyadék, az ételmaradék, sőt a gyerekrajzok is eltávolíthatók. Az EasyCare termékcsalád palettájáról kiválaszthatjuk a kedvünkre való színt, emellett biztosak lehetünk abban, hogy a falak egy kis baleset után is éppúgy ragyognak majd, mintha frissen festették volna őket.

20150115_zolynski_dulux_d111364.jpg

20150115_zolynski_dulux_d110780.jpg

20150116_zolynski_dulux_d211736_1_ts_flat.jpg

Lényegében arról van szó, hogy a termék víztaszító technológiával készült, így megóvja a bevonatot attól, hogy bármit túlságosan magába szívjon. Ezáltal a falfelületről könnyedén eltávolítható a kosz, emellett a festék nem veszít az élénk színéből. A hagyományos festékekkel ellentétben a Dulux EasyCare a folyékony foltokat apró gyöngyökbe rendezve lepergeti a falról. Ezután a folyadékgyöngyök vizes, enyhén mosószeres szivaccsal könnyedén lemoshatóak.

Már szinte látom magam előtt, ahogy megvonom a vállam a fröccsenő étel és ital láttán! A tesztek alapján biztosan eltávolítható a kóla, a kréta, a színes ceruza, a narancslé, a csokoládé és a rúzsnyom is.

Gondolom nektek is az jutott most eszetekbe, hogy biztos valami fénylő, műanyag hatást keltő festékről van szó. Jó hír, hogy a Dulux EasyCare matt, tehát nem emeli ki a fal hibáit sem.

A gyerekszobán kívül egyébként szerintem a konyhában lehet igazán hasznát venni ennek a festéknek. Mivel –reményeim szerint- hamarosan kicsit felújítjuk a konyhát, így én itt fogom elsőként kipróbálni és elbúcsúzhatunk a csúnya zsírpöttyöktől. Ha Ti is hasonlóra készültök, akkor jól jöhet ez a 10 hasznos tanács a falak festéséhez:

  1. Időzítés

Festéskor a hőmérséklet, akárcsak a felület hőmérséklete, +10 és 28 °C között, a relatív páratartalom 80% alatt legyen. Ha lehetséges, napfénynél fessünk. Ilyenkor nem vetődnek árnyékok a festendő felületre, melyek megnehezítik a festést és kihagyásokat is okozhatnak.

  1. Szerszámigény

Anyagfelhordáshoz használjunk rövid szőrű (10–18 mm) Dulux hengert vagy szintetikus szálú ecsetet. Ne felejtsünk el beszerezni takarófóliát és maszkolószalagot sem.

  1. Előkészítés

Érdemes időt és energiát fordítani erre a fázisra, hiszen csak a jól előkészített felületen lesz a festék jó minőségű és tartós. A falat legelőször alaposan meg kell tisztítani mindenféle szennyeződéstől, zsiradéktól, korábbi festékrétegtől.

  1. Korrigálás

Az egyenetlen falfelületet dörzspapírral csiszolva tehetjük simává. A repedéseket vagy réseket glettel tölthetjük ki, de mindig hagyjunk elegendő időt ezek kiszáradására is.

  1. Készen állunk?

Ha a fal tiszta, száraz, szilárd, por- és szennyeződésmentes, kezdődhet a festés.

  1. Alapozás

Sose felejtsük el az alapozást. Az alapozó használata egyenletessé teszi a felületet, és meggátolja, hogy a festék beszívódjon a falba, így a drága festék használata gazdaságosabb.

  1. Keverés

Használat előtt alaposan keverjük fel a festéket, de sose hígítsuk! Erre a festők figyelmét is érdemes felhívni.

  1. Próbafestés

Végezzünk próbafestést! Derüljön ki élesben is, hogy mutat a szín a falon, illetve hogy alapos volt-e a fal festésre történő előkészítése.

  1. Festés

Nagyon fontos, hogy mindig fent kezdjük a festést és lefelé haladjunk! Először egy keskeny ecsettel fessük egyenesen végig az éleket („snejdolás“), ezt követően a nedves él mentén haladva dolgozzunk tovább. A festéket 2 rétegben vigyük fel, a második réteg előtt várjunk 2-4 órát.

  1. Legyünk türelmesek!

A felület a festék teljes száradása után kb. 28 nap elteltével válik hidrofóbbá, azaz moshatóvá.

20150115_zolynski_dulux_d111155_3_flat.jpg

A Dulux EasyCare festékről még információt találhattok EZEN a weboldalon.