Így utaztunk először külföldre babával

Így utaztunk először külföldre babával

2016. sze 18.

Sokan mondták, hogy nehéz feladat lesz egy egyévessel külföldre utazni, de szerencsére nem lett igazuk. Lehet egy gyerekkel is pihenni, csak felkészültnek kell lenni. 

utazas01.JPG

Nemrég egy kisebb körutazásra mentünk Toszkánába autóval. 10 nap, 4 szállás, 7 város és rengeteg kilométer. Kicsit mindenki riogatott előtte, hogy Dávid nehezen fogja bírni a hosszú autózást, és igazán mi sem tudtuk, hogy mire számítsunk, hiszen még sose mentünk vele messzebb a Balatonnál. 

Végül szuperül sikerült a nyaralás, Dávid nagyon élvezte és rengeteg új élménnyel tértünk haza. Utólag már tudom, hogy voltak dolgok, amiket túlgondoltam előzetesen, de olyanok is, amire jó, hogy felkészültünk. Ha Ti is először indultok neki a nagyvilágnak a babával, akkor néhány dologra érdemes már előre felkészülni!

Utazás autóval

Az utazás előtt rengeteget gondolkoztam azon, hogy majd milyen játékokkal fogom lekötni Dávid figyelmét az autóban. Bementem néhány játékboltba és megkérdeztem, hogy milyen játékot ajánlanak egy 13 hónapos gyereknek hosszú útra. A válasz mindenhol az volt, hogy sajnos ennek a korcsoportnak nincs ilyen, vagy jóval kisebbeknek vagy jóval nagyobbaknak vannak utazójátékok. Hát bumm... Összepakoltam otthon egy zacskónyi játékot, olyanokat, amikkel játszani szokott és teljes "fegyverzetben" indultunk a napfényes Itáliába. Mondanom se kell ugye, hogy szinte elő se vettük őket?!

Csak úgy, mint a nyakpárnát és a takarót sem, mert az autóban alváshoz csak egy cumira volt szüksége. Arra viszont nagyon! Szerencsére sokat aludt, amikor pedig nyűgös volt, akkor bekapcsoltuk a zenét vagy megálltunk és kiszálltunk sétálni egy benzinkúton, esetleg evett pár falatot. Szerintem kb 3 óránként ideális megállni egy ilyen korú gyerekkel. Utólag azt mondom, hogy az autózást egészen simán megúsztuk Olaszországba és vissza. Azt pedig már mindenképp tudom, hogy mik azok, amiket nem kell vinnünk legközelebb. 

img_5949.JPG

Szállás

Gyerekkel nincs több hotel, csak apartmant szabad bérelni, hiszen neki szüksége van a nagy térre, a szülőknek pedig a konyhára, mosógépre és egy terasz is sokat dob a dolgon. Szerencsére mind a négy szállásunk szuper volt, nem ért csalódás minket, de azt már tudom, hogy nagyon oda kell figyelni arra, hogy gyerekbarát és biztonságos legyen. Apróságnak tűnik, de egy éppen járni tanuló gyerekkel az oldalunkon érdemes megfigyelni a fotókon, hogy milyen küszöbök, lépcsők és konnektorok vannak a lakásban. Luccában például úgy volt kialakítva a lakás, hogy a konyha egy szinttel lejjebb volt, mint a lakás többi része, így komoly balesetforrásnak tűnt az oda vezető dobogó. Szerencsére a nappaliban volt egy nagy kanapé, amit pont be tudtunk forgatni az átjáróba, így létrehoztuk a "gyerekmentes övezetet". 

utazas03.JPG

Napirend megtartása

Ahhoz, hogy mindenki boldog legyen a nap végére, a legfontosabbnak az tűnt, hogy Dávid kialakult napirendjét kis eltéréssel, de tartani tudjuk. Nem hiányozhatott a délelőtti alvása, bár ezt általában a babakocsiban, séta közben ejtette meg, délután viszont hazamentünk sziesztázni. Ő ilyenkor aludt két órát, mi pedig boldogan megfőztük az ebédet és megettük a teraszon. Ennél több nekem nem is kellett a pihenéshez :) Miután felébredt, ismét útnak indultunk, de este 8-9 körül hazamentünk, hogy időben ágyba kerüljön.

Szerintem az esti altatásnál fontos, hogy megtartsuk azokat a szokásokat, amiket otthon is. Dávid például akkor alszik el a legkönnyebben, ha ráadjuk a Nobile hálózsákot, úgyhogy ezt az elsők között pakoltam be a bőröndbe. 

img_5706.JPG

Egyébként a szállásválasztásra visszatérve picit, utólag már tudom, hogy azért jó, ha a lakáshoz terasz is tartozik, mert addig sem éreztük magunkat bezárva, amíg Dávid aludt a hálószobában. 

Városnézés

Egy könnyű babakocsi és egy megbízható hordozó nélkülözhetetlen a városnézés során. A Mamas & Papas esernyőkocsinkat azért szeretem nagyon, mert sok tároló felület van benne, Dávid kényelmesen fekhet benne, ha épp arra van szükség, mi pedig könnyedén meg tudjuk emelni, egyszerűen összecsukható és kis helyen elfér. Bár kicsik a kerekei, egy monstrum helyett érdemes ilyennel útnak indulni. És ne felejtsd otthon az esővédőt és egy rovarhálót sem!

utazas05.JPG

Arra azonban fel kell készülni, hogy nem mindenhova lehet babakocsival menni. Például a luccai Guinigi-toronyba lehetetlen lett volna felmennünk a Mybabyhug hordozónk nélkül. Azért szeretem nagyon ezt a csatos hordozót, mert kis helyen elfér, pillanatok alatt fel tudom venni és nagyon puha anyaga van, mégis tökéletesen tart, ráadásul kényelmes hordani. Szerintem benne ülni is ilyen kényelmes lehet, úgyhogy a hátamra kaptam Dávidot és meg sem álltunk a fás torony tetejéig, amihez 230 lépcső vezetett. Baromi büszke voltam magunkra :) 

utazas04_1.JPG

Sokszor előkerült még a babyberry pelenkázó neszesszer is, ami kifejezetten praktikus, ha sok a holmink és össze-vissza kell pakolászni. Ezt alapvetően a babakocsiban tartom, benne van minden szükséges felszerelés a pelenkázáshoz, de éjszakára a lépcsőházban hagytuk a babakocsit, úgyhogy ilyenkor egyszerűen a hónom alá kaptam a csomagot és bevittem a lakásba. Máskor pedig átraktam a táskámba vagy bedobtam az autóba, ha ne volt nálunk a babakocsi. 

Az utazás során minden a logisztikán múlik, vagyis azon, hogy minden nálunk legyen, minden a megfelelő táskába kerüljön és minden szükséges felszerelést könnyen elő lehessen venni. Érdemes sok nedves és száraz törlőkendővel készülni, elpakolni néhány műanyag és hőtartó ételtárolót, valamint hőmérőt, lázcsillapítót és fertőtlenítőt. Mégis azt gondolom, hogy felesleges a fél lakást elpakolnunk magunkkal, a kevesebb holmi kevesebb cipekedéssel jár és végül is, ha valamit elfelejtettünk, azt nagy valószínűséggel külföldön is meg tudjuk venni. 

Jó utazást! :)