Így teremtsd meg a minimál otthont

Így teremtsd meg a minimál otthont

2016. ápr 28.

A mai világban olyan sok minden van, ami folyamatosan ingereket küld felénk, az otthon viszont az a hely, ahol nyugalmat kell találni, meg lehet pihenni és pazarlástól mentesen lehet élni. 

dsc_0086.JPG

Mostanában nem csak a minimál gardrób kialakítása foglalkoztat, hanem a minimál otthon megteremtése is. Arra vágyom, hogy legyen egy jól funkcionáló, átlátható és nem pazarló otthonom, ahol nincs semmi olyan dolog, ami a számunkra felesleges lenne. Ez az energia igazi szabadsága. 

Hétvégén igyekeztem sokat tenni érte, úgyhogy összeszedtem a konyhából azokat a poharakat, tányérokat, amiket évek óta csak tárolunk a szekrényekben, de sose veszünk elő és elkezdtem megválni tőlük. A plafontól a padlóig kitakarítottam a fürdőszobát és rendszereztem a dolgokat. Szóval miről is szól ez? 

Az otthonom a legboldogabb hely a számomra. Korábban mindenféle dekorációval próbáltam jó hangulatú hellyé tenni, úgy is mondhatjuk, hogy minden szart összevásároltam, de a végeredmény sokkal inkább a káosz lett és nem a nyugodt otthon. A falak színe, a bútorok stílusa, a kiegészítők anyaga egyáltalán nem illettek egymáshoz és egy idő után már úgy éreztem, hogy fogalmam sincs mit kéne csinálni, elvesztem a sokféle minta és szín között. Aztán úgy döntöttem, hogy indítsunk tiszta lappal. Jöjjenek a fehér falak, a semleges színek és csak olyan dolgok vegyenek minket körbe, amik igazán számítanak. Ez a legfontosabb a minimál otthonban. Többször fogok még erről írni, most viszont következzen néhány alapvető és egyszerű lépés ennek eléréséhez: 

Fókuszálj először csak egyetlen szobára

Az ember általában az egész lakást egyszerre akarja megváltoztatni, ez azonban hatalmas munka és nem is vezet célhoz. Koncentrálj csak egyetlen helyiségre, és ha sikerült befejezni, akkor jöhet a következő!

Takarítsd fel a padlót, töröld le a falakat

A minimál otthon eléréséhez tényleg tiszta lappal kell kezdeni, minden bútort áttolni a másik szobába és a padlótól a falakig minden letakarítani. Így teremted meg mindennek az alapját. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy láthatod mid van és mi az, amire már nincs szükséged, úgyhogy itt az ideje megválni tőle. Koncentrálj kizárólag a szükséges és jelentőségteljes dolgokra! Amit tudsz hiányolni, attól azonnal válj meg! A minimál otthonban a padlón csak a bútorok állnak, a falakon pedig csak néhány jól megválasztott alkotás vagy fotó lóg. 

Távolítsd el a nem használt vagy nem elég praktikus bútorokat

Amellett, hogy milyen a stílusuk, a bútoroknak elsősorban funkcionálisan kell jól teljesíteniük egy otthonban. Ha ez nincs meg, akkor válj meg tőle vagy cseréld le! Én mostanában cseréltem le egy komódot, mert az előzőbe sokkal kevesebb holmi fért el. Így viszont kiüresedett egy nagy szekrény, amitől szintén megválunk (ha valaki megveszi), és itt kap majd helyet a dolgozó sarkom :) 

Cseréld le az intenzív színeket és mintákat

A minimál otthonban a természetes színek uralkodnak. Ez nem azt jelenti, hogy a szobáknak unalmasnak kell lenniük, de szerintem 3 színnél több ne legyen jellegzetesen megtalálható. Aki szereti az élénk színeket, annak azt ajánlom, hogy például használja a szürke, fehér, valamint a türkiz vagy sárga kombinációt, mert nagyon jól mutatnak együtt. Akit inkább a visszafogott árnyalatok vonzanak, az maradjon a pasztell színeknél. 

Legyen meg mindennek a helye

A minimál otthonban attól nem lesz rendetlenség, hogy mindennek megvan a helye. Könnyebb úgy tisztán tartani egy otthont, ha a polcok nincsenek tele mindenféle aprósággal, a konyhapult nincs telepakolva ilyen-olyan edényekkel és így tovább. Minél kevesebb dolog van szem előtt, annál könnyebb rendet és tisztaságot tartani. 

Dekorálj mérsékelten

Egy időben ezt volt a legnehezebb betartanom. Imádok lakberendezési boltokba menni vagy az interneten nézelődni, és ilyenkor könnyen rácsúszhat az ember arra, hogy megvesz egy újabb gyertyatartót vagy vázát. Inkább 1-2 karakteres darabba érdemes beruházni, amit hosszútávon szeretni tudsz és ami nem "porfogóként" végzi. 

A közhiedelemmel ellentétben a minimál otthon nem egy unalmas, kopár és színtelen hely. A minimalizmus arról szól, hogy csökkentsük azokat a dolgokat, amik nem igazán fontosak vagy hasznosak a számunkra, legyünk tudatosak a környezetünk kialakításában, és kizárólag a lényeges dolgokra koncentráljunk.