Hemingway első házassága - a legvalódibb szerelmi történet

Hemingway első házassága - a legvalódibb szerelmi történet

2014. sze 07.

Amikor idén nyáron Párizsban jártam, akkor a "to do listámon" többek között két ház címe szerepelt. Ezekben élt Hemingway és felesége, Hadley a '20-as években. 

hemingway01.jpg

Ernest Hemingway jónéhány kiemelkedő művéről ismert, azonban első házasságának története is sokakat megragadott. Szívszaggató szerelmi történet, ami attól olyan drámai, hogy nagyon emberi és valóságos, az összes magaslattal és mélységgel. Noha a házasság "csak" 6 évig tartott, Hemingway sosem tudott első felesége emlékétől szabadulni. A történet sok írót megihletett és több könyv is készült róla, amelyek közül azt hiszem, megtaláltam a két legjobbat. Az egyik magyar nyelvű, a másik angol, de nem csak ebben különböznek. 

A párizsi feleség valós alapokon nyugvó, mégis fiktív romantikus regény. Pörgős, magával ragadó, ezért le sem tudtam tenni és két nap alatt elolvastam. Talán ez népszerűségének legfőbb oka (úgy is gúnyolják, hogy a házasság "Hallmark verziója"). Azonban ha valaki szeretné valóban megismerni ezt a történetet, akkor a Paris without end című könyvet válassza! Rengeteg adattal és interjú részlettel gazdagított olvasmány, nagyszerű jellem- és korábrázolásokkal, miközben mégis megmarad regényszerű történetnek.  

Valószínűleg soha nem ismertük volna meg Hadley Richardson nevét, ha 28 éves korában nem szeretett volna bele a nála 8 évvel fiatalabb (!) Ernest Hemingway-be. Hadley a családja által elnyomva, állandó depresszióban élt egy amerikai kisvárosban, amikor szerelembe esett a fiatal újságíróval, és saját bevallása szerint, ezzel elkezdődött az élete. Hadley fiatalon többször megpróbált öngyilkosságot elkövetni, míg Ernest tele volt életszeretettel, végül mégis ő vetett véget saját kezűleg életének. Ez a fajta érzelmi változás feszültsége végigvonul a történeten. 

hemingway02.jpg

Hadley és Ernest Hemingway Svájcban, 1922. Fotó: Ernest Hemingway Photograph Collection, John F. Kennedy Presidential Library and Museum, Boston

Ernest Hemingway húsz évesen egy lelkes újságíró, aki a háborúban elszenvedett szörnyűségek hatása alatt áll, míg Hadley egy öngyilkos apa és elnyomó, sokáig betegeskedő anya árnyékában élt. Esküvőjüket követően hamar Amerikából Párizsba költöztek, ahol egy olyan világ részesei lettek, amely ma már csak könyvekből és filmekből ismert. Feltűnik Gertrude Stein, Ezra Pound vagy F. Scott és Zelda Fitzgerald, de a középpontban a fiatal Hemingway házaspár áll, akik együtt ismerik meg saját magukat, a szerelmet és a házasságot, a nehézségeket és egy új kontinenst. 

Hadley egy elkötelezett zseni mellett élt, folyamatosan küzdve a féltékenységgel, amiért az író több időt tölt munkájával mint vele, terelve őt a gyermekvállalás és a konvencionális élet felé, miközben estéiket mégis a párizsi művészektől tömött nyüzsgő bárokban töltik. Amikor azt gondolta, hogy első gyermekük megszületését követően boldog évek várnak rájuk, akkor lassan bekúszott az életükbe egy nő, aki párhuzamosan volt Hadley barátja és Ernest szeretője, később pedig második felesége...

Az igazán keserédes végkifejlet azonban a hatvanas évekig nyúlik. 1964-ben jelent meg Hemingway posztumusz kötete, a Vándorünnep, és Hadley Richardson 73 éves szembesült azzal, hogy az utolsó dolog, amiről Hemingway halála előtt írt, ő volt. Mindig hálás maradt Ernestnek, amiért hitt benne és "kulcsot adott a világhoz". 

A könyvekben jelentőségteljesen jelenik meg két párizsi cím, ahol a házaspár élt illetve Hemingway dolgozott. A két épület szomszédos utcákban helyezkedik el a Latin negyed közepén, nem túl messze a Luxembourg-kerttől. Nyáron készítettem pár fotót, és kicsit elképzelhettem, milyen lehetett az élet a '20-as évek Párizsában. 

39 rue Descartes

1921-1925

hemingway06.JPG

Hemingway itt bérelt egy tetőtéri lakást, ahova "elmenekülhetett" írni a közeli otthonukból. 

hemingway08.JPG

hemingway07.JPG

hemingway09.JPG

 

74 Rue du Cardinal Lemoine

1922-1923

hemingway05.JPG

Ez volt  Hemingway házaspár első otthona Párizsban. A zöld napellenzős helyiségben, Hemingway-ék ablaka alatt, egykor hangos, durva és népszerű táncos bár működött, a Le Bal du Printemps, most dvd kölcsönző. 

hemingway03.JPG

hemingway04.JPG

"Párizs örök, s azok emlékezete, akik ott éltek, más, mint bárki másé. Újra meg újra visszatértünk, bárhonnan, bármennyit változott is Párizs, és bármilyen nehéz - vagy könnyű - volt odajutnunk. Érdemes volt visszatérnünk, mindig busásan visszakaptuk, amit magunkkal vittünk. Valamikor réges-régen, amikor még nagyon szegények voltunk és nagyon boldogok, ilyen volt Párizs."

Hemingway: Vándorünnep