Mit tanított nekem a blogolás?

Mit tanított nekem a blogolás?

2014. jún 02.

Még csak másfél éves a Maison blog, de már most rengeteg dolgot köszönhetek neki. Nem csak azt, hogy rengeteg nagyszerű embert ismertem meg általa, hanem azt is, hogy nagyon sokat tanultam saját magamról. Rengeteg cikket lehet találni az interneten arról, hogyan indíts blogot vagy hogyan tedd sikeressé. Ezeket mindig elolvasom, aztán megvonom a vállam, hiszen nincs biztos recept. A legfontosabb szabály az, hogy nincs szabály! Mindenki más, így minden blog is más. Nem lehet egyforma tanácsot adni egy szakmai blog írójának, egy divatblog vagy egy lifestyle blog írójának. Az elmúlt időszakban rengeteget formálódott a blogom és az is, hogy mit gondolok a blogolásról...

DSC_0058.JPG

A hétvégén a Digital Divas blogger konferencián voltam, ami arra (többek között) biztosan jó volt, hogy sok véleményt, tapasztalatot meghallgathattam hazai bloggerektől, és ezekből levontam a számomra fontos tanulságokat. Mindenesetre most következzen az én véleményem.

Ne akarj másoknak megfelelni! 

Amikor elkezdtem blogolni, akkor volt néhány kedvenc külföldi blogom, amelyre nagyon szerettem volna hasonlítani. Az eredmény elég izzadságszagú lett... Rá kellett jönnöm, hogy azért kedvelem őket, mert mind másmilyen és mind önmaga, megvan az egyedi hangja. Ha másnak mutatod magad a blogodon, mint amilyen vagy, akkor nem biztos, hogy azok az emberek fognak olvasni, akiknek szívesen írsz és egy idő után fenntarthatatlanná válik ez a folyamat. 

Egy idő után elkerülhetetlen, hogy a bloggert ne keressék fel márkák képviselői azzal, hogy írjon róla. Ez első sorban hatalmas bók! Ugyanakkor hatalmas teher is, ha nem tetszik neki a téma... Gyakran frusztrál, ha olyanról szeretnék, hogy írjak, ami nem áll hozzám közel vagy nem akarok elmenni egy megnyitóra, amiről tudom, hogy az összes hazai blogger ott lesz. Aztán rájövök, hogy a legfontosabb, hogy lelkesedéssel írjak és maximálisan a magaménak érezzem a témát. Ez az olvasóknak is átjön és mindig azok a legsikeresebb bejegyzéseim, amiket örömmel írtam meg, nem kötelességből. Persze ez nehéz feladat, hiszen az embernek bizonyos szintig ki kell tárulkoznia ahhoz, hogy őszinte lehessen, de a végeredmény mindig igazolja, hogy megérte.

Igyekszem nem követni szabályokat a bloglásban, csak a saját magam által felállított elvárásoknak megfelelni. Itt nincs főszerkesztő, nem ad senki nekem fizetést az írásért, úgyhogy ki kell élveznem a blog nyújtotta szabadságot, amibe az is beletartozik, hogy vannak dolgok, amire jobb nemet mondani. 

Ne menj vakon a felkapott cuccok után! 

Nem biztos, hogy valami azért, mert drága vagy éppen menő, attól még jó is! Senki nem áll a blogger háta mögött korbáccsal és követeli, hogy írjon valami jót az adott termékről vagy helyről. Ha az olvasók azt látják, hogy nem azt szajkózod folyamatosan, amit mindenki más is, akkor elkezdenek komolyan venni és adni a szavadra. Én szeretném, ha megbízhatnának bennem az olvasóim és ha valamiről azt írom, hogy az jó, akkor nyugodtan elhihetik nekem. 

keepcalmblog.jpg

Légy büszke a munkádra!

Sokáig nagyon szégyellős voltam a blogommal kapcsolatban, szinte titkoltam az ismerőseim előtt, álnéven írtam és a fotómat sem tettem ki az oldalra. Aztán nagyon óvatosan megosztottam egy bejegyzést a Facebook profilomon és a barátaim pozitív visszajelzése meghozta a kedvemet ahhoz, hogy újabb és újabb irományt osszak meg. Közben rájöttem, hogy ezt máshogy nem is lehet. Vagy 100%-ig vállalom, hogy ez az enyém és létezik, vagy soha nem lesz igazán sikeres. Egy bloghoz ugyanis hozzátartozik az írója! 

Mindig igyekszem olyan tartalmat közzétenni, amit nem szégyellek és amit szívesen visszaolvasok akár hetekkel később is. Ráadásul nagyon sok olvasómat ismertem meg és ez a személyes kapcsolat a legfontosabb a leírt szavak mögött. 

Ne aggódj a statisztikai adatok miatt!

Egy időben az olvasottsági adatok megszállottja voltam, és komolyan elkeserített, amikor sokat dolgoztam egy bejegyzésen, de alig olvasta el valaki. Aztán rájöttem, hogy ha ezt tovább csinálom, akkor egy nagyon fontos dolgot veszítek el az írásból: az élvezetet. 

Nagyon megragadt benne az a mondat, amit az Urban: eve szerzője, Farkas Lívia mondott a Digital Divas-on, amikor az olvasók számáról kérdezték. Kifejtette, hogy neki mindegy mennyien olvassák, mert ő nem adathalmazként néz rájuk, hanem egyes emberekként. Egyes emberekként, akik bent állnak a nappalijában és mindegy, hogy ott éppen ötven vagy ötvenezer ember áll. 

A statisztikai adatok egyébként se valók másra, mint arra, hogy nagy örömet okozzanak éppen a blog írójának vagy nagyon frusztrálni kezdjék... de ha akár csak 10 ember van, aki elolvassa azt, amit írok, akkor annak ugyanúgy örülök, mint amikor száz, ezer vagy tízezer. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy sokan számok alapján ítélnek meg egy blogot, megnézik hány Facebook rajongója van, hány lájk érkezik a cikkek alá vagy hányan olvassák egy hónapban. Számomra viszont az jelenti az igazi sikert, ha valaki kommentel, tweetel, levelet küld vagy lájkol a Bloglovinon.Szerintem az analitika bújását minden blogger hagyja meg kiemelt alkalmakra és inkább azzal foglalkozzon, hogy közvetlen kapcsolatot alakítson ki az olvasókkal! 

Remek emberek vesznek körbe!

Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy milyen nagyszerű az, hogy ennyi remek embert ismertem meg az utóbbi időszakban, akik közül néhányan a barátaim lettek, mások pedig a mai napig inspirálnak. Ha blogot írsz, készülj fel arra, hogy "kinyílik a világ" és képesnek kell lenned ezt befogadni. 

És nektek mit tanított a blogolás?