Két személyiség, egy cél - ONE Fashion

Két személyiség, egy cél - ONE Fashion

2014. máj 26.

Designer boltból jó néhány nyílt Budapesten az elmúlt években, bevallom azt gondoltam eleinte, hogy a ONE Fashion is "csak" egy lesz a sok közül. Aztán szép lassan felfigyeltem rá, hogy miként lép ki ebből a masszából a saját webshop vagy a magazin indításával, és vált üzletből önálló márkává. 

OneFashion01.JPG

Az utóbbi időben többször megfordultam a Ráday utcai showroomban, így volt alkalmam megfigyelni, hogy mitől más ez a bolt mint a többi: az alapítók, Juli és Orsi személyiségétől és tudásától. Nem elég szeretni a divatot és saját üzletről álmodni, ugyanilyen fontos a tapasztalat és az üzleti érzék is. 

A ONE Fashion egy fiatal vállalkozás, tavaly decemberben nyílt meg. A két lány saját kezűleg újította fel a helyiséget. Ma már szinte nincs olyan pillanat, hogy ne nézelődne valaki éppen a hazai tervezői darabok között. 

OneFashion02.JPG

Décsi Juli korábban a formatervezőként dolgozott, majd a Cosmopolitan stylistja, a hvg divat újságírója volt, illetve egy magyar tervezőkkel együttműködő cégnél kezdett dolgozni social media és brand menedzserként. Dániel Orsi a Peek & Cloppenburgnál kezdte karrierjét, amit a Tezenis követett. Ezután az ő útja is a magyar tervezők világába vezetett, ahol sales és marketing managerként dolgozott.

Ismerjétek meg őket!

Melyik magyar tervező ruháit szoktad a leggyakrabban viselni, és mi ragadott meg benne?

Juli: Talán az 1975 stílusa, laza egyszerűsége az, ami minden alkalommal megfog. Mindegyik darabban benne van az a kis plusz, amitől különleges lesz, de mégis hétköznap hordható darabok maradnak.
De persze sok más tervező ruháiért is odavagyok, de nem mindegyik illik a stílusomhoz, vagy én az ő stílusukhoz ;) De például egy elegáns alkalomra biztos Abodi Dórától vagy ARTEP-től választanék ruhát magamnak.

Orsi: Nagyon szeretem konsanszky darabjait, de van ruhám Zoe Phobictól és AnnaEva-tól is. Mindegyik másért tetszik illetve más-más alkalmakra veszem fel. A közös bennük az a hozzáadott érték, amitől egyedi, legyen az az anyaga, szabása vagy a színe.

Ki a kedvenc külföldi terveződ?
Juli: Általában több „kedvencem” van és akkor is kollekciókért, darabokért vagyok oda. Ezért is változik mindig az aktuális kedvenc. Például Jason Wu látásmódja, Céline letisztult egyszerűsége, Roberto Tisci stílusa a Givenchynél és Viktor&Rolf őrült ötleteik miatt tartoznak a kedvenceim közé.

Orsi: Nincs különösebb kedvencem :)

OneFashion04.JPG

Mi a kedvenc tervezői darabod a ONE Fashion üzletéből?

Juli: Ha csak egyet lehet mondani, akkor Dora Abodi színes, mintás blézere lenne az, melyet egy tévés interjú alkalmával viseltem is.

Orsi: Nem tudok választani. :) Sok kedvenc darabom van, mindenkitől kitudnék emelni egyet, ami különösen tetszik.

Van Magyarországon olyan divatesemény, amit semmi pénzért nem hagynál ki?

Juli: Általában minden hazai divateseményre igyekszem elmenni. Egyrészről mert valóban érdekelnek, más felől pedig fontos, hogy minden aktualitással képben legyek, hiszen ez is a munkám része. Talán, a Marie Claire Fashion Days szakmai estje az, amit nem hagynék ki, hiszen ekkor látjuk először kifutón a legjobb magyar divattervezők jövő évi tavaszi kollekcióit.

Orsi: Szeretem a magyar divat eseményeket. Úgy gondolom a legtöbb esemény színvonalas, így hogy a szakmában dolgozunk, számunkra fontos hogy részt vegyünk ezeken és naprakészek legyünk az aktualitásokból.

Hogyan jellemeznéd a stílusodat, öltözködésedet? Mi az a ruhadarab vagy kiegészítő, ami a leginkább kifejezi a személyiségedet?

Juli: Mindig a saját stílusunkról nyilatkozni a legnehezebb. Így, engedd meg, hogy idézzek egy korábbi interjúnkból Orsitól, melyet egy hasonló kérdésre válaszolt velem kapcsolatban: „igazi menő stylist stílus az övé”. :) Na de a viccet félretéve, szeretem az egyszerű, letisztult, de stílusos darabokat, melyekről nem üvöltenek a trend jegyei és a nagy logók sem. Az egyszerű vonalvezetésű, egyedi megoldású ruhák a kedvenceim.
Kiegészítőket nem nagyon hordok, fülbevalót egyáltalán nem, nyakláncot is csak ritkán. Egy stílusos óra, egy hozzá illő karkötővel nekem már elég ahhoz, hogy teljesnek érezzem a szettet.
Jellemző ruhadarabként talán a táskáimat mondanám, melyeket sosem szoktam fast fashion boltban venni, de olyat sem, ami épp nagyon mainstream, még ha nagyobb márkáról is van szó. Ezért sokszor fordul elő velem, hogy megállítanak az után, hogy honnan van a táskám...

Orsi: Öltözködésben hétköznapi és kényelmes. Szeretem a basic darabokat, de leginkább azokat, amelyekben van valami kis plussz. Nem szeretem a nagyon feltűnő ruhadarabokat, ebben inkább a visszafogottabb oldalt képviselem.  A kiegészítő már más, az lehet egy kicsit extrább akár. 

Ha három szóval jellemezhetnéd a ONE Fashion jelenlegi helyzetét, akkor mi lenne az?

Juli: Innovatív, egyedi, sokszínű.

Orsi: Összetett, aktív, fejlődő. 

OneFashion05.JPG

Milyen szerepet szeretnétek betölteni a hazai divat világában, mik a céljaitok?

Juli: Szeretném, ha egy olyan biztos pont lennénk a magyar divatvilágban, ahova a fiatal és már tapasztaltabb tervezők is fordulhatnának, ha segítségre van szükségük branding, menedzselés, üzleti terv, vagy értékesítés terén.
Célunk egy olyan divattervező ügynökség kiépítése, ami által hatékonyan külföldre közvetíthetjük a magyar tervezők kollekcióit, ezáltal sok magyar tehetséges tervezőt sikerre tudunk vinni, nem csak az országban, de világszerte is.
Továbbá céljaink közé tartozik, egy olyan kommunikációs csatorna kiépítése – weboldalunk magazinja, mely már pár hónapja működik is-, ahol a divat és pláne a magyar divat iránt érdeklődők mindig új és új aktuális és érdekes cikkeket olvashatnak magyarul és angolul egyaránt.

Orsi: Szeretnénk, ha a magyar divatról van szó, asszociáljanak ránk. Célunk, hogy minél több tervezőt sikerre vigyünk, népszerűbbé tenni a hazai divatot, hogy mindenkihez eljussanak a magyar tervezői darabok. És nem utolsó sorban segíteni a tervezőket, hogy az üzleti világban is helyt tudjanak állni.

Sok hazai tervező mondja azt egy idő után, hogy itthon nincsenek lehetőségei, úgyhogy inkább külföld felé szeretne nyitni. Szerinted, akinek itthon nem sikerült az áttörés, annak külföld mivel adhat mást vagy többet?

Juli: A külföldre lépéshez először itthon kell letenni valamit az asztalra. Pont azért, hogy legyen mit felmutatni külföld felé. Hiszen ezek alapján kapnak majd lehetőséget a tehetségek a még nagyobb és telítettebb nemzetközi piacon. Így az a plusz, ami által itthon is kiemelkedtek, külföldön is egyedivé teszi majd őket.

Orsi: Azt gondolom, hogy az itthoni és a külföldi piacnak is egyaránt megvannak az előnyei, hátrányai. Egyértelműen nagyobb a külföldi felvevő piac, viszont több a versenytárs is. Külföldön komoly elvárások vannak, amiknek meg kell felelni illetve nehéz velük lépést tartani. Egy biztos, kiépített brand kell már ahhoz, hogy külföldre nyisson az ember. 

Tapasztalataid alapján miben kell még fejlődniük a hazai tervezőknek?

Juli: Tényleg úgy gondolom, hogy a magyar tervezők nagyon színvonalasak, csak hiányzik mögülük a tőke. És ez persze nem az ő hibájuk, ez a gazdaság, a politika és sok már tényező „hibája”, akik még nem látnak elég potenciált a divatban, a tehetséggondozásban, mint lehetőség és üzlet. Illetve, amíg nincs egy team a márka mögött –a kezdetekkor ez sajnos nagyon ritkán van így- addig a tervező a kreatív énje mellett üzletasszony/ember, menedzser és értékesítő egy személyben, ami nem könnyű, hiszen lassítja a kezdeti fázisokat és a piacra lépést.

Orsi: Az üzleti gondolkodás módban. Azt érezzük, hogy nagyon sok tervező nincs tisztában a kereskedelem üzleti oldalával. A mai világban nem elég, hogy szépek, egyediek és minőségiek legyenek a termékek, el is kell tudni adni azokat és az már üzlet. Kulcs fontosságú egy brand megfelelő felépítése, a marketing, a kommunikációs tevékenységek, a termékek pozicionálásától kezdve a versenytársak felméréséig akár.

Szerinted mire van szükség ahhoz, hogy egy hazai tervező nemzetközileg is elismertté váljon vagy akár a Nanushka nyomdokaiba léphessen?

Juli: A szakmai kvalitás, tudás és a kreativitás mellett talán a kitartást tartom az egyik legfontosabbnak. A sikerhez pedig rögös út vezet, melyen sokan kiesnek. De a sok munka és tehetség mellette a pénz sem elhanyagolható tényező, melyet be kell fektetni előre a márkába még a szezon előtt, hiszen meg kell venni az anyagot, a gyártási munkákat kifizetni, és csak szezon végén jön vissza a befektetés ára. Ezt áthidalni nem könnyű.
Továbbá, hogy egy divattervező márkáját jobban megismerje a közönség, értékesítési pontok mellett stylistok segítségére van szükség, hiszen ők sokféleképpen tudják eljuttatni a tervező darabjait az emberekhez: magazinokban megjelenő anyagokon vagy divatbemutatókon keresztül, személyi stylistként vagy hírességek öltöztetőiként is.
Érdemes minél több boltban és webshopon jelen lenni, így ezek által is újabb és újabb rétegekhez ér el a márka. És persze az elcsépelt mondás, hogy jókor lenni jó helyen! –ez sem utolsó.

Orsi: Kitartó és minőségi munkára. Konkrét elképzelésekre, koncepcióra és tervre. Fontos, hogy nyitott szemmel járjon az ember és minden lehetőséget megragadjon. Tanulni és tapasztalni. És persze, némi szerencse, jó helyen lenni, jó időben. 

Milyennek tartod a divattal kapcsolatos oktatást hazánkban?

Juli: Az új y generáció, mely teljesen máshogy szocializálódott, mint mondjuk a szüleink; számukra az életmód vagy szemlélet, amelyet a divat képvisel nagyon vonzó és ebből következik, hogy most mindenki stylist vagy divattervező szeretne lenni, ez most az álommunka.
Ennek megfelelően már tényleg nagyon sok helyen lehet tanulni divattervezést és sok a stylist szak is.
Viszont nagyon kevés az olyan képzés, mely ezek köré épül, hogy az ő munkáikat támogassa. Kifejezetten a divatra képzett pr-os, marketinges képzés alig van. Így nehéz olyan szakembert találni a divattervezőknek, aki egy fashion brand szükségleteivel, indulásával, és sikerre vitelével tisztában van.

Orsi: A divatiskolákban tervezést tanulnak, anyagismeretet, divattörténetet. Pedig nagy szükség lenne alap gazdasági ismeretekre is, ahhoz hogy egy tervező egyedül tudjon sikerre vinni egy márkát. Egy márka sikere nem csak a tervezőn múlik, hanem talán főképp a menedzsmenten. A tervezők mellett sokszor nincsenek ilyen végzettségű szakemberek. Az más kérdés persze, hogy a divatiskolák feladata lenne-e ilyen irányú képzésben is részesíteni a tervezőket. 

Melyik az a réteg, akik jelenleg rendszeresen tervezői ruhákat vásárolnak, és milyen irányba mozdul ez el a közeljövőben?

Juli: Szerencsére egyre szélesebb az a kör itthon, akiknek igénye van kitűnni, egyedi ruhákban öltözködni és különleges ékszereket hordani, nem pedig a fast fashion uniformizált soraiba beállni, és „egyenruhákat” viselni.
A mi vevőközönségünk főként a 20-40 éves korosztály.
Minél fejlettebb egy társadalom, minél jobban működik a gazdasága, annál szélesebb az a réteg, amelynek igénye van egyedi ruhákra. Az lenne az ideális, ha minél több olyan ember lenne, aki tudatosan öltözködik és fiatal magyar divattervezők munkáival reprezentál.

Orsi: A legjellemzőbb a 20 és 35 év közötti fiatal nők, akik nyitottak a magyar divatra és legtöbbször egyedit keresnek. A ’fast fashion’ üzletekben már nem találnak maguknak szép darabokat illetve egyre fontosabb szempont a minőség is. Az önálló keresettel nem rendelkezők, még gyakran nem tehetik meg, hogy designer termékeket vásároljanak, de célunk ’kinevelni’ egy olyan réteget, akik ismerik, követik a hazai tervezőket és a későbbiekben ezeket a darabokat preferálják a többi divatmárkával szemben. Nehéz kiküszöbölni azt a sztereotípiát, hogy a tervezői darabok nagyon drágák, pedig nem így van. A tervezők többsége egy abszolút megfizethető árkategóriát képvisel.

ONE Fashion Agency & Retail
Ráday utca 9.
1092, Budapest