Lámpák, amiknek lelkük van

Lámpák, amiknek lelkük van

2016. dec 01.

Nagy örömmel mutatom be Csermák Dóra legfrissebb projektjét, a Bright Mood design lámpákat!

bright01.jpg

Dórát ékszertervezőként ismertem meg néhány éve és azóta figyelemmel követem munkáit. Amikor pár héttel ezelőtt megláttam az általa megálmodott lámpákat, azonnal tudtam, hogy ezt nektek is szeretném megmutatni majd a blogon. Jellegzetes stílusa most is felismerhető, a kifinomult design különleges anyag és színhasználattal párosul. A fotók magukért beszélnek, Dóra pedig a tervezésről mesélt nekem, olvassátok!

Ékszertervezőként ismertelek meg. Hogy hogy most a lámpatervezés vizére eveztél?

Azt hiszem ez a kettő nincs is olyan messze egymástól, mint ahogyan elsőre tűnik. Mindig az volt a célom, hogy a tárgy, amit létrehozok, kifejezzen valamit, egy kicsit önmagamat, egy kicsit a természet motívumait és legyen rendhagyó, aminek markáns stílusjegyei felismerhetőek. Az ékszereknél is ez a cél. Lélekkel felruházott, funkcionális tárgyakat szeretek készíteni és ebből csak annyi változás volt most, hogy először ez a szenvedélyem ékszerek formájában testesült csak meg, most pedig már lámpák formájában is, remélem a készített tárgyak spektruma szélesedni fog.

bright02_1.jpg

bright03_1.jpg

A lámpaburáid valóban álomszerűek. Mi inspirált ebbe a stílusirányba?

Nagyjából egy éve kezdtem el a lámpák tervezését, túlzás lenne azt mondani, hogy azóta minden nap a lámpák gondolatával keltem és feküdtem le, de van ebben is igazság. Telerajzoltam egy füzetet, mire kialakultak a végső formák, a hangulatvilága, amit szerettem volna látni, az elejétől fogva adott volt. Ezért nehéz meghatározni inspirációt, mert nem kellett ötletek után kutatnom, egyszerűen úgy éltem meg a tervezést, mint egy küldetést, ami mindig is rám várt. Láttam magam előtt a kész lámpákat, csak azt kellett kitalálnom, hogyan tudom őket tökéletesen kivitelezni.

bright06.jpg

Van olyan asztali lámpád, amiről egy virág jut eszembe, a burák pedig olykor pillangóra emlékeztetnek. Ez tudatos? Te is belelátsz hasonlóakat?

Igen, talán nem is ennyire konkrétan, de szeretem és célom is a természeti formákat belecsempészni a tárgyakba. Kicsit ettől úgy érzem, hogy harmóniát sugároznak. A formákon kívül például ez a festési technika, amit az ékszereknél és most lámpáknál is alkalmazok, engem mindig is a levélerezetre emlékeztetett.

Milyen anyagokkal és technikákkal dolgozol?

A burák alapanyaga alumíniumlemez, melyet kézzel vágok, reszelek, csiszolok, majd elkezdem meghajlítani az alapot. Ezután akril festékkel festem, majd ezt ráégetem és lelakkozom. Ha a felület megszáradt, akkor a végleges helyére hajlítom a lemezt és elkészült a bura. Az asztali lámpa annyival bonyolultabb, hogy ott az alapot is el kell készíteni, a rézcsövet megfelelő darabokra kell fűrészelni  és összeilleszteni.

bright04_1.jpgbright05.jpg

Az interneten kívül lehet máshol is találkozni már a lámpáiddal? 

A Heinrich Udvarban (a Corvin-negyednél, az Iparművészeti Múzeummal szemben) van a showroomom, ahol az ékszereimet is megtalálni. Itt lehet őket személyesen is megnézni. Több potenciális viszonteladóval is beszéltem már, de az ünnepek előtti hajtás nem ad alkalmat arra, hogy bármilyen módon is „terjeszkedjek”.

Hogyan juthat hozzá valaki, ha venni szeretne?

Akár személyesen, vagy online is lehet rendelni. A készleten lévő darabok, mintadarabok, ezért a rendeléstől számított 5-10 nappal kell számolni, mire valaki használatba veheti a lámpáját. Egy színsablonból tudja kiválasztani a vásárló, hogy milyen az otthonához illő darab. Teljesen egyedi megrendeléseket is szívesen vállalok, de ilyenkor a megrendelőnek is kicsit nehezebb a feladata, hiszen minden részletet folyamatosan egyeztetnünk kell, hogy olyan legyen az eredményt, mint amit ő elképzelt.

>>> Kövesd a Bright Mood Facebook oldalát ITT <<<