Eladnád a lakásod? Így tedd kívánatossá!

Eladnád a lakásod? Így tedd kívánatossá!

2014. okt 22.

Hallottatok már a Home Stagingről? Létezik olyan lakberendező, aki nem azért dolgozik, hogy a lakás tulajdonosai minél jobban érezzék magukat otthonukban, hanem azért hogy az ingatlan felkeltse mások figyelmét, beleszeressenek és mihamarabb minél magasabb áron megvegyék. 

homest.png

Dr. Miklós-Somogyi Patrícia, az MSP Design tulajdonosának története bizonyítja azt, hogy bármi lehetséges, amit az ember a fejébe vesz. Beszélgetésünk során csodálattal figyeltem a belőle áradó energiát, és valószínűleg ez az, ami gyorsan előre vitte őt a szakmájában. Két kisgyermek édesanyja, korábban gazdasági pályán mozgott, majd három évvel ezelőtt nagy fordulatot vett az élete. Amikor saját lakásukat szerette volna értékesíteni, akkor a lakberendezési tanulmányaiból eredő tudását latba vetette, hogy kívánatossá tegye otthonát a vásárlók számára. Noha sokan mondták neki, hogy eladás előtt már ne öljön pénzt a felújításba, ő biztos volt benne, hogy a befektetés többszörösen meg fog térülni. És igaza lett. 

_MG_1131.jpg

Mostanra egymás után kapja a megbízásokat, amely eredményeképp otthonosabbá, hívogatóbbá kell tennie az eladásra váró lakásokat. Elmondta nekem, hogy úgy érzi ez egy nagyon összetett munka, hiszen 25%-ban lakberendezőnek kell lennie, 25%-ban ingatlanosnak, aki ismeri a piaci igényeket, 25%-ban gazdasági szakembernek, és 25%-ban pszichológusnak, aki egyrészt meg tudja győzni elképzeléseiről az eladót, másrészt belelát a leendő vásárló fejébe.  

Elárulta, hogy 5 alapszabály van, amit szem előtt kell tartani, ha valaki szeretne jó áron megválni otthonától, és ezt most veletek is megosztjuk.

1. Takaríts ki! - Ne hidd, hogy csak felmosol a konyhában és összeporszívózod a szobákat. Ha 5 órája sikálod a fürdőszobát a legapróbb zugokat is kipucolva, akkor már jó úton haladsz az eladáshoz szükséges tisztaság felé! 

könyvespolc 2 msp home staging 2.jpg

2. Tegyél rendet! - Ha egy ingatlant rendetlen szobákkal hirdetnek, akkor azonnal elmegy az ember kedve már a nézegetéstől is. Én ilyenkor megpróbálom fejben kitisztítani a teret, de ezt sokan nem teszik meg és nem próbálják meg elképzelni, hogy más holmikkal milyen lenne a lakás, hanem keresnek egy másikat. Tegyél rendet, sőt természetellenes rendet vagyis tüntess el minden zavaró elemet.

konyha3 msp home staging.jpg

3. Szabadulj meg a kirívó elemektől, törekedj letisztult belsőre! Nagyon fontos, hogy ne legyen semmi olyan a lakásban, ami megosztja a közönséget. Lehet, hogy az Egyiptomból szállított kavicsfal a nappali közepén neked nagyon tetszik, de ezzel az emberek kis hányada lesz ugyanígy, márpedig ha a cél az eladás, akkor a lehető legtöbb érdeklődőnek kell megfelelni. Burkold újra a konyhát és a fürdőszobát, lehetőleg fehér csempével! Fess ki, törtfehérrel, hogy aki belép a lakásba azt érezze, hogy akár holnap lerakhatná a bőröndjét és máris beköltözhetne. Később pedig könnyedén a saját ízlésére szabhatja a lakást...

pihenosarok 2 msp home staging 2.jpg

4. Találj funkciót a szobáknak! Fontos, hogy te tisztában legyél a helyiségek hasznos funkcióival, mert a vásárló csak így tudja majd elképzelni benne saját magát. A nappali legyen nappali, ahol összegyűlhet a család, ne pedig egy helyiség, ahol kicsit alszol is, meg dolgozol is, és a gyerek is ott játszik. Hasznosítsd a tereket és ezzel is segítesz a gyors döntésben. 

etkezo msp home staging másolata.jpg

5. Tedd hangulatossá! A legjobb rész az, amikor már minden átalakult, minden tiszta és rendezett és végre elkezdheted kialakítani a szobák hangulatát. Hangsúlyozd, hogy tágas és világos szobáid vannak, ahol azért a stílusos hangulatfokozó kiegészítők is helyet kapnak, például párnák, plédek, állólámpa vagy gyertya.

nappali msp home staging 2.jpg

A fotókat Jurassza Zsófi készítette.